A rétek élővilága - Csodálatos növényvilág
A rétek növényei
ÚJ FOGALMAK
pázsitfüvek, párhuzamos levélerezet, szalmaszár, fészekvirágzat
A rét is életközösség, akárcsak az erdő, csupán más növények lakják. A rétek élővilága több fényhez jut, azonban a szél erősebben fúj, a növények nem nőnek olyan magasra, mint az erdők fái. Természetes rétek mint a nyirkos rétek, sós rétek, száraz gyepek vagy havasi kaszálók már csak kevés helyen maradtak fenn eredeti állapotukban. A mesterséges és természetes rétek közös vonása, hogy csak gyéren, szétszórtan álló fák és cserjék találhatók rajtuk; uralkodó növényei a füvek és más lágyszárúak.
A rétek nagyon sok élőlénynek adnak otthont, a fűfélék mellett rengeteg rovar, hüllő, béka, madár és emlős él itt. A nyári rétek el sem képzelhetők a tücskök ciripelése, a pillangók és katicabogarak röpködése nélkül. A rétek fontosak az ember számára is, főleg az állattenyésztésben. Helyenként legelőként hasznosítják, néhol kaszálóként.
A réteknek is vannak szintjei. Itt azonban nem a fáké a főszerep, hanem a fűféléké. Néhány növény egészen magasra nő, néha embermagasságúra. Ezek a szálfüvek. A többi inkább a talaj közelében marad. Itt élnek az aljfüvek. Emellett még a talajszint is megtalálható, ahonnan ezek a növények táplálkoznak.
A rétek aprócska élőlényei Vadim Trunov fotóin keresztül.
A Pázsitfüvek - angolperje, árvalányhaj
Az alföldi füves puszták jellegzetes növényei a pázsitfüvek. Kitűnően alkalmazkodtak a száraz kontinentális éghajlat környezeti adottságaihoz. Fénykedvelők, keskeny, szálas leveleik könnyen kitérnek a szárító hatású szél elől.
A leveleket sűrű, párhuzamos levélerezet szilárdítja, így azok száraz időszakban sem lankadnak el. A levelek szárazság idején hosszában összepöndörödnek, ezáltal párologtató felületük csökken. A fűféléknek mellékgyökérzetük van, sűrű, vékony gyökérágaik gazdagon behálózzák a talajt. Száraz időben megtartják a földet, meggátolják, hogy a szél széthordja a porló talajt. A gyökerek messzire elérnek, és jól hasznosítják a talajnedvességet. Száruk bütykös szalmaszár. A szár és a levél az alapjától nő, jól bírja a legelést és a kaszálást is. Kevéssé feltűnő, szélbeporzású virágaik virágzatba tömörülnek. A rétek jellemző évelő fűféléje az angolperje és az árvalányhaj.
A mezei zsálya
A mezei zsálya kékeslila virágai színükkel és nektárral csalogatják a megporzást végző rovarokat. A nektár illatos, cukros nedv, a rovarok sok energiát nyernek belőle. A mezei zsályának föld alatti raktározó szára, gyöktörzse van. A gyöktörzsben tárolt tápanyagok felhasználásával vészeli át a kedvezőtlen időszakokat.
A zsálya fontos fűszer- és gyógynövény. Általában a levelét használják fel. Szabályozza a bőr faggyúmirigyeinek működését, segíti az emésztést, gyulladáscsökkentő hatású.
A zsálya virágainak szerkezete különlegesen alkalmazkodott a rovarmegporzáshoz. Amikor a virág alsó ajkára rászáll egy termetesebb rovar, és nektár után kezd kutatni a virág kelyhében, a porzó rácsapódik a potrohára és virágport ken rá. A rovar ezután átszáll egy másik virágra, ahol bibeszál hajlik a potrohára, és megtörténik a beporzás.
Az orvosi székfű - Kamilla
Az orvosi székfű, más néven kamilla, mezőkön, útszéleken, parlagokon mindenütt elterjedt. A legismertebb gyógynövények egyike, illóolajáért termesztik is. Gyulladásgátló, görcsoldó hatású, tisztítja a légutakat. Apró virágai fészekvirágzatba tömörülnek. A fészek szélén fehér sziromlevelű virágok csalogatják a beporzó rovarokat. A fészek közepén emelkednek ki a termést hozó, sárga virágok. A levelek kis felületűek, mert a levéllemez vékony, szálas sallangokra tagolódik. Gyöktörzsével telel át.
A mezei zsúrló
A mezei zsurló gyomtársulásokban, nedves réteken, szántókon gyakori harasztnövény. Levelei aprók, pikkelyszerűek, a fotoszintézis a zöld színű, vaskos szár feladata . Gyöktörzse van. Spórákkal szaporodik, melyek a tavasszal megjelenő spóratermő hajtásokon fejlődnek. Ezt követően jelennek meg zöld színű, meddő hajtásai, amelyek nem termelnek spórákat.
A meddő hajtásokat hatóanyagai miatt gyógynövényként gyűjtik. Vérzéscsillapító, javítja a veseműködést, és csontritkulás ellen is ajánlják. A mezei zsurló ugyanakkor a legelők veszedelmes, gyorsan terjedő gyomnövénye. A kérődző állatokra veszélyes méreganyagot tartalmaz.
RÖVID ÖSSZEFOGLALÁS - másold le a füzetedbe!
A füves pusztákon évente két nyugalmi időszak van, az egyik a téli hideg, a másik a nyári szárazság miatt. Jellemző növényei, a pázsitfüvek kiválóan alkalmazkodtak a rétek környezeti feltételeihez.
A pázsitfüvek egyszerű virágú, szélporozta növények. Mellékgyökérzetük van, leveleik párhuzamos erezetűek. A mezei zsálya és az orvosi székfű a száraz rétek jellemző növénye.
Feladat - válaszolj a füzetedbe!1) Nézz utána, hogy mi a különbség a rét, legelő, kaszáló, mező, szántó - keészíts összehasonlító táblázatot!2)Tépj le egy fűszálat - rajzold le a füzetedbe és jelöld meg rajta a következőket: szalmaszár, bütykök, párhuzamos levélrezet